A Giving Manifesto Magyarországon elsőként foglalja össze, hogyan tehetjük az adományozást átgondolttá, hatékonnyá és fenntarthatóvá. Nemzetközi és hazai bevált gyakorlatokra építve mutatja be a 21. századi giving szemlélet alapelveit, eszköz azok számára, akik tudatos stratégiával, hosszú távon, nagyobb társadalmi hatást elérve szeretnének segíteni.
A Giving Manifestót ajánló üzleti közösségek
4 alapkérdése (miért, mit, kinek, hogyan) irányt mutat arra, hogyan érdemes elköteleződni a tudatos adományozás mellett, és hogyan lehetünk aktív szereplői a 21. századi giving magyarországi meghonosításának.
Aki rendszeresen ad vagy önkénteskedik, általában boldogabb, elégedettebb és kiegyensúlyozottabb. A World Happiness Report szerint azok, akik rendszeresen adnak – akár időt, akár pénzt –, erősebben kapcsolódnak közösségeikhez, jobb a mentális egészségük, és hosszabb távon sikeresebbnek vallják magukat. Ezzel hozzájárulnak a társadalmi kohézió növeléséhez és a helyi problémák hatékonyabb kezeléséhez. Nemcsak arról szól, mit adunk, hanem arról is, mit élünk át közben. Egy folyamat, amely éppannyira formálja a támogatót, mint a támogatott ügyet.
Üzleti sikert elérni nemcsak lehetőség, hanem felelősség is. A történelemben számos példa van arra, hogy a nagyformátumú vezetők felismerik: a vagyon nem öncél, hanem eszköz arra, hogy hosszú távú társadalmi változásokat indítson el. Az üzlet sikere nem választható el a társadalomtól, amelyben működik. A filantrópia társadalmi befektetés.
Az állami rendszerek és a hagyományos intézmények gyakran túl lassúak és bürokratikusak, a piacot pedig elsődlegesen a profit vezérli. Sok létfontosságú társadalmi ügy, mint pl. az oktatás fejlesztése, az egészségügy, a tudomány és a kultúra támogatása, a környezetvédelem vagy az esélyegyenlőség nem tartozik ezen szektorok prioritásai közé. A kihívások és a problémák túl komplexek, nincs feltétlenül türelem a kezelésükhöz. Itt lép be a giving szemlélet, amely rugalmasabban és célzottan tud hatást elérni, innovatív megoldásokba fektetni. Akár tartósan, a valódi strukturális változásokért.
Sokan halogatják az adást, pedig rendkívüli élmény maga a változás látványa. Ha még életünkben elköteleződünk akár egyetlen ügy mellett is, nemcsak az eredményeket követhetjük nyomon, hanem személyesen is formálhatjuk, merre haladjon az általunk támogatott ügy. A hatás akkor igazán erős, ha nemcsak forrásokat, hanem figyelmet és kapacitást is adunk.
Az adás nem csak pénzügyi támogatást jelenthet. A tudás, a szakértelem, a tapasztalat, a kapcsolatok, a reputáció, a befolyás és az idő ugyanolyan értékes lehet. Ha például egy sikeres üzletember mentorál egy fiatal vezetőt, az hosszabb távon nagyobb hatással bírhat, mint egy egyszeri pénzbeli hozzájárulás. Összekötni a megfelelő partnereket, akik skálázni képesek a hatást, pénzben gyakran kifejezhetetlen. Saját hozzáadott értékek és erőforrások felmérésével és bevetésével ki lehet terjeszteni a támogatás hatósugarát. Ehhez könnyen használható eszköz a Szívügytervező, ami segít menedzselni az erőforrásokat. Ezek az eszközök nem helyettesítik az adományozást, de megsokszorozhatják a hatását.
A giving szemlélet nem csupán felelősség, hanem lehetőség is arra, hogy személyesen kapcsolódjunk egy ügyhöz. Ha olyan területet támogatunk, amelyet értünk, az értékeinkkel összhangban van, és amely iránt szenvedélyt érzünk, akkor elkötelezettségünk mélyebb lesz, és az általunk nyújtott segítség is hatékonyabbá, fenntarthatóbbá válik. A legtudatosabb adományozók nem azért adnak, mert muszáj, hanem mert hisznek benne. Érdemes időt szánni az önvizsgálatra és akár szakirodalmat, akár külső szakértőket is bevonni a partnerek és az ügyek kiválasztásához. Jó lehet végiggondolni, milyen jövőben szeretnénk élni, milyen világot kívánunk a gyerekeinknek, és mit szeretnénk hátrahagyni magunk után.
A hatás érdekében érdemes összpontosítani az erőforrásokat. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha néhány szervezetet vagy kezdeményezést választunk, és azt következetesen, hosszú távon támogatjuk, mélyebb hatást érhetünk el. Krízisek, ad hoc események kapcsán szükség lehet gyors segítségre, de a tudatos támogatói stratégia rendszerszintű változásokra koncentrál.
A társadalmi célú támogatás nem sprint, hanem maraton. A társadalmi ügyek nem gyorsan hoznak eredményt. Egy startup pár év alatt befuthat, de egy strukturális változás az oktatásban vagy egy társadalmi szemléletváltás akár évtizedekig is eltarthat. A társadalmi változásokhoz új ötletek és kísérletezés is kell. A filantrópia terepe az innovációnak, olyan projektek támogatásának, amelyek kockázatosabbak, de nagy potenciállal bírnak. A problémát kiváltó és fenntartó feltételek jelentős megváltoztatása kell, hogy a cél legyen – nem a tünetek kezelése. Ezért is fontos a háttértudás, egy kihívás történelmi és társadalmi kontextusának és az azokat működtető és fenntartó dinamikáknak a megértése.
Stabil finanszírozás nélkül egy szervezet sem működhet hatékonyan. A tudatos támogatás nemcsak kampányokat, hanem hosszú távú, rugalmas működést is biztosít, szabadon felhasználható módon. Mivel a civil munka értéke ugyanolyan, mint bármely más munkaerőpiaci munkáé, fontos az igények felmérése és egy kiszámítható, tartós finanszírozási rendszer kialakítása. Akár több éven át. Az ilyen támogatások elősegítik a valódi fejlődést és fenntartható megoldásokat a felszínes siker és túlélés helyett. A filantrópia, mint okos befektetés, a kapacitásfejlesztést és a hatékonyságot is növeli: a tanulásba, az innovációba és a tehetségekbe való befektetéssel.
Ahogy az üzleti életben, úgy az adományozásban is kulcsfontosságú az átláthatóság. A támogatónak és a támogatottnak is világosan kell kommunikálnia a célokat, az elvárásokat és az eredményeket. A hiteles nyomonkövethetőség ugyanakkor jobban számít, mint az azonnali eredmények. A pontos elszámolás és elszámoltathatóság a partnerség alapja: egy bizalomra épülő, partneri viszony feltétele, amit nem a függőség és az alá-fölérendeltség jellemez. Ösztönözhetjük a támogatottakat arra, hogy szerezzék meg és évről évre újítsák meg az Etikus Adománygyűjtő Szervezet címet a bizalom erősítése érdekében.
Támogatotti oldalon túl sok kapacitást emészt fel az elvárásoknak való megfelelés és az adminisztrációs terhek kezelése. A támogatóknak törekedniük kell arra, hogy az átláthatósági elváráson túl ne terheljék a szervezetek életét. Egy gyors nemet mondás többet ér, mint egy sokszoros feltételekhez kötött kis összegű támogatás. Az egyszerűsített jelentési és beszámolási rendszerek lehetővé teszik, hogy a szervezetek a lényegi munkára koncentráljanak. A legtöbb hatás nehezen mérhető. Fontos az ügyek megfelelő mennyiségi és minőségi indikátorral való mérése, de a projektekhez kötött rövid távú eredmények felsorolása helyett érdemes nyitottnak lenni a fejlődési történetekre, melyek jobban bemutathatják a projektek hatásfokát.
A társadalmi célú támogatás nem magányos műfaj. Ha az együttműködés, a tudásmegosztás és a közös erőforrások összeadódnak, nagyobb és tartósabb hatást érnek el. Egy jó ügy akkor igazán erős, ha több szereplő áll mögötte. Támogatóként tehetünk azért, hogy segítsük a társadalmi befektetői ökoszisztéma épülését, a támogatók közötti partnerségeket.
A filantrópia inspirál. Ha vezetők, befolyásos emberek nyíltan vállalják szerepüket, azzal másokat is cselekvésre ösztönözhetnek. Egy jó példa többet ér ezer szónál, de a központban mindig az ügynek kell állnia. A társadalmi célú elköteleződés önzetlen támogatás. A megítélés-javítás és hírnév-építés legfeljebb következmény lehet, de nem lehet cél. Hatásosabb, ha nem a támogató nagylelkűsége, hanem a hatás kerül a láthatóság fókuszába.
A tudatos adás nem végállapot, hanem folyamatos tanulás. Nincs egyetlen helyes út, mindenkinek magának kell megtalálnia a saját stratégiáját. A tökéletesség helyett érdemes a fejlődésre törekedni, mert a valódi hatás cselekvésekből születik, nem végtelen tervezgetésből. A siker feltétele a nyitottság és a kíváncsiság, mint az üzletben is.
Adni öröm és inspiráció. Jó, ha nincs viszonossági elvárásunk: nem az foglalkoztat elsődlegesen, miért jó ez nekünk. A giving tevékenység akkor tartható fenn hosszú távon, ha örömet találunk benne. Nemcsak az adásban, de a kapcsolódásban is. Ez a jó érzés táplálja az adás érzelmi oldalát és tartja fenn tartósan a motivációnkat a szinte csak hosszú távon megvalósítható társadalmi, tudományos és kulturális hatások érdekében.
A 21. században fontos, hogy látható legyen a társadalmi portfóliód, ha ezzel és a Manifesto-val egyetértesz, akkor ezt add hozzá a LinkedIn profilodhoz is!
Kattints a lenti gombra, majd LinkedInen a Save-re és már készen is van!
A House of Giving azért dolgozik, hogy minél többen felismerjék: a pozitív változás a saját kezünkben van. Nemzetközi bevált gyakorlatokra, hiteles szakmai ajánlásokra, hazai tapasztalatokra építve segítünk abban, hogy az adás természetes és örömteli része legyen az életnek. Szeretnénk, ha a giving szemlélet az élet természetes része lenne Magyarországon is.
Közös gondolkodásuk eredménye a House of Giving, melynek célja, hogy erősítse az adás kultúráját Magyarországon, és ösztönözze a tudatos, hatékony és fenntartható filantrópiát – legyen szó mindennapi adásról vagy a kiemelt adományozók stratégiájáról.
A segítés nem kiváltság, hanem egy mindannyiunkban ott rejlő erőforrás, egy igazi win-win helyzet, amiben nem csak az nyer, aki kap, hanem az is, aki ad. És nem kell feltétlenül nagy dolgokra gondolni. Néha egy mosoly, egy őszinte odafordulás vagy néhány percnyi figyelem is elég ahhoz, hogy a világ egy kicsit szebb hellyé váljon. A House of Givingnél azon dolgozunk, hogy mindenki megtalálhassa a saját útját a segítés világában. Hiszünk abban, hogy a szívből jövő adás örömét mindenki megélheti.
Vizler Viktória
Biggeorge Alapítvány
A Harmadik 1% új szintre lépése mérföldkő a Bridge életében – először fordul elő, hogy egy tőlünk induló kezdeményezés önálló márkává és mozgalommá válik. Büszkék vagyunk arra, hogy a House of Givinggel lehetőséget teremtünk arra, hogy még több ember találjon rá a saját társadalmi ügyére, és tudatosan, hosszú távon kiálljon mellette. Hiszünk benne, hogy a közös ügyeknek ereje van és hogy a Biggeorge Alapítvány jó szándéka, elkötelezettsége és hite teszi lehetővé, hogy ezt az ügyet most még messzebbre vigyük.
Pistyur Veronika
Bridge Budapest Egyesület
Tarts velünk, erősítsük közösen az itthoni adományozási kultúrát. Ha feliratkozol hírlevelünkre, értesítünk a kezdeményezéseinkről!
A feliratkozom gombra kattintással elfogadod az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.
A 21. századi giving világa
Történetek, inspirációk és jó gyakorlatok azoknak, akik tudatosan szeretnének adni, és valódi hatásra törekszenek.
Csatlakozz hozzánk közösségi média felületeinken is és formáljuk együtt a tudatos adás kultúráját!
© 2025 House Of Giving | Minden jog fenntartva.